Milyen színű a méh? Tízből kilencen azt mondjuk erre, hogy sárga-fekete. Ilyen is – a mesében. A valóságban a sárga-feketék azok a darazsak, amelyek könnyen rémmesévé teszik a nyarunkat, ha nem vigyázunk. De le lehet őket győzni, ha betartunk néhány fontos szabályt.
A gyerekmesék egyik leggyakoribb szereplője a méhecske. Nem csoda, hogy egy életre megjegyezzük, így aztán könnyen felismerjük, amikor a valóságban találkozunk vele. Felismerjük, csak éppenséggel nem a méhet, hanem a darazsat. Mert bizony a rajzfilmek kedves hőseit egytől egyik darázsruhába öltöztetik az alkotók.
Ezek után nem csoda, ha azt hisszük, a méhek a természetben olyan sárga-fekete csíkosak, mint a mesékben. Ha azonban ilyen „mesebeli” rovarral találkozunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az darázs, a ház körül leggyakrabban kecskedarázs vagy német darázs.
A német darazsak stílszerűen igazi dortmundi mezt hordanak, hiszen a híres futballcsapat színe a sárga-fekete. Igazi foci ultrákként tudnak viselkedni, ha idegen közelít a táboruk, azaz fészkük felé.
Augusztusra már képesek akkora kolóniát felépíteni, amivel szemben minden okunk megvan az óvatosságra. A ház körül, a házban, padláson, redőny- vagy ablaktokban, a tető alatti résekben kiépített fészkekben több száz vagy ezer egyed is lehet, és a legkisebb bolygatásra azonnal támadással válaszolnak. Márpedig a darázscsípés (valójában szúrás) nemcsak fájdalmas, hanem veszélyes is lehet.
Ezért, ha darázsirtásra kényszerülünk, akkor mindig tartsunk be néhány alapszabályt:
- Mindig a darazsak nyugalmi időszakában, hajnalban, kora reggel vagy szürkületkor végezzük az irtást. Ennek az is az előnye, hogy ilyenkor már-még az egész kolónia a fészekben van.
- Minél jobban öltözzünk fel akkor is, ha meleg van. Ne pólóban és rövid nadrágban kezdjünk el darazsat irtani, mert azzal remek célpontokat adunk magunkon a támadó rovaroknak. Minél kevesebb testfelületünk marad szabadon, annál jobb, mert a darazsak rögtön erre támadnak.
- A fészkek ellen olyan irtószereket használjunk, amelyeket 2-3 méterről is alkalmazhatunk. Ilyen például a Protect darázsirtó aeroszol. Használjuk is ki az irtószernek, illetve palack szórófejének ezt a képességét, és ne 50 centiről kezdjük a fészekre fújni a szert. A hatás ettől nem lesz nagyobb, csak mi tesszük ki magunkat nagyobb veszélynek.
- A Protect Extra darázsirtó habaeroszolt akár 4 méterről is fújhatjuk a fészekre, amelyen egy habszerű bevonatot képez, ami elpusztítja a fészeklakókat. Ez a készítmény akkor is alkalmazható, ha a fészekre nem tudjuk közvetlenül ráfújni az irtószert. Ilyenkor kicserélhetjük a szórófejét flakonhoz kapott speciális csőre, amivel kis nyíláson keresztül is bejuttathatjuk az irtószert.
- Ha a darázsfészek túl nagy, nehezen megközelíthető helyen, például magasban, tetőcserép alatt van, csak egy pici bemeneti nyílást látunk, és nem is egyértelmű, hol a fészek, akkor érdemesebb inkább szakembert hívni. Ők ugyanis speciális eszközökkel, irtószerekkel és védőruházatban ilyen helyeken is hatékonyan és veszélytelenül tudnak dolgozni. Ne próbáljunk légtornász mutatvánnyal, cserepet bontva megküzdeni a feldühödött „foci ultrákkal”, mert így a darázscsípéseknél nagyobb bajt is okozhatunk magunknak.