Amíg melegebb az idő, bizony darazsak is vannak. Nyárutón, október végéig bőven lesz alkalmunk beléjük botlani. Csakhogy ilyenkor ősszel a dolgozó darazsaknak már nem kell sem a fészeképítéssel, sem az új királynők, a következő generáció kinevelésével, táplálásával foglalkozniuk. Társadalmuk elkezd felbomlani, hiszen a dolgozóknak már nincs feladatuk, emiatt a „tétlenkedés” miatt agresszívabbá válnak.
Nemcsak egymással szemben, hanem velünk szemben is, vagyis ilyenkor sokkal nagyobb az esély, hogy minket is megszúrnak. A kinevelt új királynők és ivaros hímek már a nyári kirajzással elhagyják a régi fészket. Téli áttelelő helyet keresnek maguknak, például fakéreg alatt, házak, épületek repedéseiben, de még a tető, szigetelés alatt is be tudnak rendezkedni úgy, hogy átvészeljék a hidegebb hónapokat. Így a régi kolónia őszre teljesen szétesik, amikor a királynő sem képes már több petét lerakni, elpusztul ő is, és végleg felbomlik a hierarchia. Végül a „munka nélkül maradt” dolgozók is elpusztulnak, a régi raj teljesen kihal, mire megérkezik a hűvösebb őszi időjárás.
Ősszel sem árt tehát elkerülni az agresszívabbá váló darazsakat, és érdemes hatékony, az irtásukra és a fészek kezelésére külön kifejlesztett, speciális irtószert bevetni ellenük! Hiszen a darázscsípés akár súlyos allergiás tüneteket is kiválthat. Amíg meleg az idő, mindenképpen szükséges a darázsfészek kezelése is, mivel még bőven akad ottlakó darázs! A darázsfészket kezeljük PROTECT darázsirtó aeroszollal vagy PROTECT Extra darázsirtó habaeroszollal. Utóbbi különösen a nehezebben elérhető vagy nagyobb fészek ellen jelent hatékony megoldást. Mindkét terméknek speciális szórófeje van, amelynek köszönthetően úgy tudjuk bevetni, hogy nem kell a fészek közvetlen közelébe mennünk, már 3-4 méter távolságból használhatók. A habaeroszolhoz csatlakoztatható egy cső is, amelyen keresztül kis bemeneti nyíláson keresztül is elérjük az irtószerrel a fészket. Ha fészket akarunk irtani, akkor kora reggel, vagy napnyugta előtt érdemes végezni, mert ilyenkor a darazsak még-már kevésbé aktívak.
Ne kezdjünk addig darázsirtásba, amíg a fészek pontos elhelyezkedését és méretét fel nem mértük. Ugyanis akkor igazán hatásos az irtás, ha közvetlenül a fészekre tudjuk juttatni a speciális hatóanyagot, és az a teljes fészket (annak összes bejáratával együtt) alaposan befedi. A PROTECT darázsirtó aeroszol kiválóan alkalmas a lakásba berepülő egyedek ellen is, amelyek az elöl hagyott gyümölcs, élelmiszer illatára jönnek a lakásba. Ezzel a termékkel a feladat nélkül maradt dolgozó – sokszor céltalanul repkedő -agresszívabbá vált darazsakat is hatásosan tudjuk irtani.
Felhasználás előtt mindig olvassuk el a termék címkéjét, és a felhasználási utasításban leírtakat mindig, minden körülmény között tartsuk be!