Végleg beköszöntött a nagybetűs ősz, nyakunkon a tél és a hideg idő. Az elkövetkező hónapok egészen tavaszig számunkra is a természetből való behúzódás jegyében telnek. Így vannak ezzel a kártevő rovarok is, amelyek kifejlett egyedei, vagy rövid életciklusuk miatt elpusztulnak, vagy inaktívabb üzemmódra kapcsolva, esetleg teljesen hibernált állapotban próbálják meg átvészelni a következő rajzási szezont. A valódi lepkék alrendjébe tartozó ruha- és az élelmiszermolyok komoly problémákat okozhatnak, de mivel ilyenkor teljesen a beltérbe szorulnak, ezért az ellenük való szakszerű védekezés pont ebben az időszakban lehet a leghatékonyabb.
Először is érdemes leszögezni, hogy mindkét molyféle egyformán kártékony, csupán annyi a különbség, hogy míg a köznyelvben gyűjtőnéven csak élelmiszermolynak nevezett aszalványmoly (Plodia interpunctella), készletmoly (Ephestia elutella), lisztmoly (Ephestia kuehniella) és déligyümölcsmoly (Ephestia cautella) általában a konyha, a kamra, vagy más élelmiszerraktárak környékén jelenik meg, addig a ruhamoly (Tineola bisselliella) elsősorban a szekrényekben és gardróbokban, a gyapjúból, filcből, vagy selyemből készült ruhafélék között garázdálkodik. Míg utóbbi világosabb, fehéres-sárgás színű, addig az élelmiszermoly sötétebb, barnásabb külsejű.
Az élelmiszermolyok a padló repedéseiben felhalmozott hulladékon is megélnek
De mit érdemes tudni az élelmiszermolyokról? Például, azt, hogy mindig tömegesen, tehát invázió-szerűen jelennek meg, és elsősorban a lárvájuk okoz komoly károkat. A petékből alig egy hét alatt kifejlődő sárga hernyók gabonafélékkel és -őrleményekkel, mint például a liszt, vagy olajos magvakkal, tésztafélékkel, szárított gyümölcsökkel, de akár fűszerekkel, dohánnyal, sőt csokoládéval is táplálkoznak. Miközben mohón esznek, az élelemből aprócska csomókat készítenek, amelyeket finom selyemfonállal szőnek össze. A kedvezőtlen körülményeknek remekül ellenállnak, de a legjobban a 20-28 Celsius fok körüli hőmérsékletet kedvelik. Viszont, ha a szükség úgy hozza, akár apró zugokban, a padló repedéseiben felhalmozott hulladékon is megélnek. Ilyen repedésekben, esetleg gabona és liszteszsákok gyűrődéseibe húzódva gubót szőnek és abban bábozódnak be. Onnantól számítva maximum 10 nap múlva kelnek ki az imágók, vagyis a lepkék. A kifejlett példányaik éjszaka, illetve nappal egyaránt repülnek, és leginkább a mesterséges fény vonzza őket.
Nagyon fontos, hogy amennyiben érzékeljük az élelmiszermolyok jelenlétét, mielőbb szabaduljunk meg a „fertőzött” ételtől, illetve alaposan nézzünk át minden olyan ehető dolgot, amit nem a hűtőben tárolunk. Különösen érdemes a ritkábban használt élelmiszereket, például száraz tésztát, teát, fűszereket, vagy éppen lisztet megvizsgálni. Szerencsére a lárvák jelenléte könnyen, szabad szemmel is felfedezhető, de az élelmiszer kellemetlen szaga is molyok jelenlétére utalhat, illetve a megdézsmált étel környezetében levő, sűrű, ürülékkel teli fonadékfátylaik miatt is könnyen észrevehetők.
A nőstény ruhamolyok mintegy 200 parányi petét raknak le egyszerre
Ahogy fentebb említettük, a ruhamoly jellegzetesen világos színű: első szárnya csillogó vagy áttetsző sárga, a hátsó szárnya pedig inkább fehéres. Gyapjas fejszőrzete rozsdavörös színű. Hazánkban kétezernél is több faja létezik, de ezek közül csak 60-féle garázdálkodik a környezetünkben. A nőstény molyok mintegy 200 parányi petét raknak le egyszerre valamilyen táplálkozásra alkalmas, sötét, meleg helyen. Fő táplálékuk a pamutból, gyapjúból, selyemből készült ruhanemű, de kedvelik a matracok, bútorok szőrtömését, az ágyneműk tolltöltetét, de akár a posztót is. Sőt, a padlózat repedéseibe hullott hajszálakon is megélhetnek!
A lárvák fejlődési szakasza egy hónaptól akár három évig is eltarthat! Minimum ötször, de szélsőséges esetekben akár 45 alkalommal is vedlenek, majd bebábozódnak. A 7-8 milliméteres, sárgás bábok – háborítatlan, sötét helyen – a téli időszakban maximum 4 hét alatt alakulnak lepkévé. A bábokat elsősorban a kárpitozott bútorok mélyedéseiben, a szőnyegek és a szekrények alatt találhatjuk meg. A molylepkének beltéren évente akár négy nemzedéke is felcseperedhet! Egy kifejlett lepke hossza elérheti a 9 millimétert is. Általában fertőzött ruhaneművel, régi szőnyegekkel, kárpitozott bútorokkal, szőrmékkel telepítjük be egy-egy példányát, és ha nem vigyázunk, nagyon hamar elszaporodik. Viszont nagyon nem szeretik, ha zavarják őket, ezért a rendszeresen használt ruhadarabok, bútorok, szőnyegek nem is molyosodnak.
A Bábolna Bio termékei kínálják a leghatékonyabb védekezési módszereket
Főleg a ruhamolyok ellen védekezhetünk ideiglenesen különböző erős illatú anyagokkal – levendula, szegfűszeg, rozmaring, menta vagy pipadohány –, de a leghatékonyabb megoldást mindkét kártevő esetében mégis a Bábolna Bio termékei kínálják!
- A BIOSTOP élelmiszermoly csapda hagyományos, ragasztós elven működő, irtószermentes és környezetbarát termék. A ragasztóanyag hosszú élettartamú, és a benne található feromon tartalmú diszpenzer 6-8 héten keresztül hatékonyan vonzza a hím molylepkéket.
- A BIOSTOP ruhamolycsapda szintén irtószermentes, és környezetbarát. A kártevők számára érzékelhető szaganyagot, szexferomont tartalmazó diszpenzer a hím molylepkéket 10-12 héten keresztül magához vonzza. Javasolt egész évben használni, mivel az új fertőzést azonnal jelzi.
- A PROTECT ruhamolyirtó kazetta nem csöpög, nem hagy foltot, és nincs kellemetlen szaga sem, mivel a hatását párolgás útján fejti ki. Akár három hónapon át, az egyenletes hatóanyag-kibocsátásának köszönhetően hatékony védelmet nyújt a molyok lárvái ellen.