Tudtad, hogy minden egyes emberre a Földön pontosan 1,6 millió hangya jut? Ha pedig összeadjuk az összes hangya súlyát, akkor a tömegük meg fog egyezni az egész emberiségével. Az apró ízeltlábúakkal kapcsolatos döbbenetes adatok köre itt még nem ér véget: hazánkban 126 féle különböző hangyafajta él, ami ahhoz képest csekély szám, hogy a világon 13 ezer különböző fajt tartanak számon. A képet tovább árnyalja, hogy Európában 180, míg Afrikában közel 3000, Ázsiában pedig 2000 féle szorgos kis rovar él.
A nagy vita: hasznos vagy sem?
A vélemények viszont megoszlanak arról, hogy a hangyák hasznos élőlények-e vagy sem a kertünkben. Mielőtt ebbe vitába belebocsátkoznánk, érdemes leszögezni, hogy a jelenlétük a természetben egyértelműen hasznos, hiszen a ragadozó hangyafajok rengeteg kártékony rovart pusztítanak el. Egy erdei vöröshangya-kolónia például naponta 10.000 különböző rovart ejt el, éppen ezért bolyait törvény is védi.
A kertünkben viszont már nem annyira örülünk a jelenlétüknek, de ez elsősorban a táplálékuknak köszönhető. A kerti hangyák ugyanis védik a levéltetveket, pontosabban a belőlük kinyert mézharmatot, ami az egyik kedvenc táplálékuk. Minél többet fogyasztják a tetvek potrohából kinyert mézharmatot, annál jobban roncsolódnak a növényeink levelei.
Ráadásul a kerti hangyák nem állnak meg a lépcsőnknél: felmásznak a teraszra, erkélyre, a legapróbb réseken keresztül pedig könnyen lakótársainkká is válhatnak.
Hangyák a lakásban
A hangyákkal szembeni védekezés kemény, de nem lehetetlen feladat. A Protect hangyairtó termékcsaládja tisztában van azzal, mennyire sokféleképpen és helyszínen tudnak az apróságok betörni otthonunkba, ezért a megoldások szélés választékát kíván segítene.
Például a Protect Combi hangyairtó csalétek előnye, hogy a dolgozók a kihelyezett csalétket behordják a bolyba. Az irtószer előnye, hogy elpusztítja egyrészt a kifejlett egyedeket, másrészt a különleges rovarfejlődést-gátló hatóanyaga megakadályozza, hogy a lárvákból és a bábokból új hangyák fejlődjenek ki, sőt, a hangyakirálynőt is terméketlenné teszik.
Ráadaásul a tudományosan kikísérletezett szer olyan csalogató- és tápanyagokat tartalmaz, amelyeket a hangyák kedvelnek. A szer egy rendkívül keserű anyagot, Bitrex-et tartalmaz, amely segít megakadályozni, hogy az emberek és a háziállatok véletlenszerűen fogyasszanak a termékből.
Míg a Protect hangyairtó aeroszol azonnali és tartós megoldást jelent a zárt térben és a teraszon: a rovarok pusztulása a szerrel való érintkezéstől számított 1-2 órán belül várható. Nem porózus felületen 4-6 hétig, nedvszívó felületen kb. 3-4 hétig tart a hatása. A Protect rovarirtó permete pedig nem csak pusztítja, de el is űzi a hangyákat. Ez a színtelen és szagtalan irtószer remek lehet a lakásban, mivel nem jár semmilyen kellemetlen következményekkel az alkalmazása. A permettel érintkezve a rovarok 2-4 héten keresztül folyamatosan elpusztulnak.
Ha pedig komoly invázióval van dolgod, érdemes bevetni a hangyairtás nagyágyúját, a Protect Prémium hangyairtószert. A készítményt kétféle módon lehet alkalmazni: egyrészt kiszórással, másrészt pedig locsolással.
Kiszórás esetén a készítményt vékony rétegben, egyenletes mértékben érdemes a résekbe, repedésekbe, szeglet közökbe szórni.
Ha a locsolásos módszert akarod alkalmazni, akkor 100 gramm készítményt oldjál fel 1 liter vízben, majd az oldatot 1 liter /5 négyzetméter mennyiségben egyenletesen locsold ki, elsődlegesen a hangyák vonulási útvonala mentén. Szükség esetén a kezelést 2-3 hetente, illetve minden felmosás után ismételd meg. A kiszórt készítmény a kezelés végén vizes felmosással, a kilocsolt munkaoldat vizes öblítéssel eltávolítható.