Ismét hótakaró nélkül búcsúztattuk az óévet, és noha az ország néhány megyéjében leesett már az első hó, összességében mégis ez idáig enyhének és meglehetősen száraznak bizonyul az idei tél. A meleg idő szerelmesei mellett, ennek a kártevők is örülnek, hiszen ez az időjárás kedvez nekik a könnyebb áttelelésben. Ahelyett, hogy megfogyatkozna a számuk, vígan futkároznak a lakásban olyan betolakodók is, amelyeket csak tavaszra “várnánk”. Mikor, milyen kártevőkre számíthatunk 2023-ban, és mit tehetünk ellenük?

Minden évben érdemes előre felkészülni az adott időszak kártevőire. Közöttük vannak olyanok, amelyekkel az év bármely időszakában összefuthatunk. Ilyen például a csótány, az ágyi poloska, vagy éppen a ruha- és élelmiszermoly. Így nem meglepő, ha egy reggel összetalálkozunk a lakásban a téli hónapokban is. A fő, hogy tudjuk, mit tehetünk ellenük. 

Az első negyedévben menedéket és ennivalót kutató egerek és patkányok is riogathatnak minket. Ez a két rágcsáló jellemzően a hidegebb idő miatt húzódik bentebb, hogy elegendő táplálékhoz jusson. Ellenük különböző módon védekezhetünk, például BioStop ragasztós lappal, vagy rágcsálóirtó blokkokkal, péppel, vagy granulátummal, attól függően mennyire szaporodtak el, illetve patkánnyal vagy egérrel állunk szemben.

Az enyhe időjárás következtében feltűnhetnek olyan rovarok is, amelyek normál esetben csak kora tavasszal jelentkeznek. Azaz a klímaváltozás hatásait a kártevők számában is érzékelhetjük. Nemcsak a gazdaságokban, a növénytermesztésben okoznak fejtőrést ezek a nem kívánatos élőlények, hanem a lakásokban, a házak körül is. Vegyük például a hangyákat. A várható megjelenésük egybeesik az első tavaszi napsugarak előbújásával. Idén viszont, mivel jóval melegebb volt az ősz és az eddigi tél az átlagosnál, akár már az év elején is feltűnhetnek a családiházakban, lakásokban. Éppen ezért jó résen lenni és időben lépni.

A hangyán kívül a kullancsok számára is hatással lehet a mostani időjárás, így intenzívebb jelenlétükkel érdemes számolni egy-egy erdei túra során, vagy házi kedvenceinket sétáltatva. 

Az év későbbi időszakában is elképzelhető, hogy ugyanezen ok miatt az egyes kártevők száma megugrik, illetve hamarabb jelennek meg a környezetünkben a számítottnál. Mutatjuk, ha minden a megszokottak szerint haladna, mikor melyikkel találkozhatnánk. Ehhez remek segítség a kártevőnaptárunk. E szerint április-május környékén jönnek a legyek, amelyeket a szúnyogok, darazsak és a nyár vége felé pedig a muslicák követnek. Az őszi időszak beköszönte pedig a címeres poloskákat indítja el a fűtött szobák felé. Kérdés, hogy a melegebb idő mennyire lesz rájuk hatással, vajon előbbre hozza-e a megjelenésüket, és több egyeddel kell-e idén számolni, mint korábban.