A házban és ház körül megjelenő kártevőkkel szemben szinte egész évben védekezni kell, de más-más időben. Ha tudjuk, mikor jelennek meg a környezetünkben, akkor meg tudjuk előzni az elterjedésüket, nagyobb kártételüket. Vannak olyanok, amelyek egész évben velünk vannak, míg másoknak a megjelenése szezonális, élettartama időhöz és időjáráshoz kötött. A kártevőnaptárunk megmutatja, melyik rovar vagy rágcsáló ellen mikor kell a leginkább védekezni.

Ruha- és élelmiszermolyok (január-december)
Ezeket a kártevőket egész évben beírhatjuk a naptárunkba. Mivel a lakás egyenletes meleget nyújt a számukra, valójában bármikor előbukkanhatnak. Legjobb, ha folyamatosan figyeljük a jeleiket. A BioStop élelmiszermolycsapda és ruhamolycsapda kihelyezésével időben észlelhetjük a megjelenésüket, és csökkenthetjük a szaporodásukat.


Patkány, egér (november-február)
A rágcsálók számára a tél nyugalmi időszaknak számít, de éppen ezért találkozunk velük többször a házban vagy ház körül, ahol menedéket és ennivalót keresnek. Ha látjuk, halljuk őket, vagy a nyomukra bukkanunk, haladéktalanul érdemes elkezdeni a védekezést, mert szapora állatokról van szó, és ha nem teszünk semmit, hamar nagyobb lehet a baj. Itt a patkányok,  itt pedig az egerek elleni szerek és csapdák közül lehet válogatni.


Hangya (március-május)
A közvetlenül a ház körül megtelepedő hangyák a tél elmúltával kezdenek intenzív bolyépítésbe, ilyenkor érdemes a leginkább figyelni és megakadályozni a terjeszkedésüket. Természetesen, ha megjelennek a lakásban, a falak tövében, teraszokon, erkélyeken, akkor bármikor védekezhetünk ellenük ezekkel az irtószerekkel.


Légy (május-augusztus)
A meleg idő meghozza a legyeket is, amelyek legalább a nyár végéig, vagy jó idő esetén még tovább is velünk vannak. Ebben az időszakban folyamatosan védekezhetünk ellenük, de szerencsére többféle BioStop légycsapda és Protect aeroszolos irtószer közül választhatunk. 


Gyümölcslégy (augusztus-október)
A gyümölcslegyek, vagy közkeletű nevükön muslincák, nevükhöz híven a nyár végi gyümölcséréskor lephetik el a konyhánkat, vagy a ház körül található erjedő termést vagy konyhai hulladékot. Az irtószermentes BioStop gyümölcslégy csapdával megfékezhető a tömeges megjelenésük.  


Szúnyog (május-augusztus)
A szúnyogok elterjedése nagyon időjárás függő, és egy-egy árvizes év is befolyásolja, mennyi van belőlük, de jellemzően májustól számíthatunk a megjelenésükre. A melegtől és csapadéktól függően akár ősze elejéig is kitarthatnak. A jó hír az, hogy nemcsak a kifejlett szúnyogok ellen védekezhetünk ezekkel a szerekkel, hanem a ház körül akár meg is gátolhatjuk a kifejlődésüket a Protect szúnyoglárvairtó tablettával. Ha sikerrel csökkentjük a szúnyoglárvák számát, akkor sokkal kevesebb vérszívóval találkozunk a kertünkben, házunkban.


Kullancs (április-október)
A szúnyogokhoz hasonlóan a kullancsok elszaporodása is nagyon függ az időjárástól, de az enyhébb telek következményeként kora tavasztól késő őszig számíthatunk a kerti, erdei és mezei jelenlétükre. Az esetükben az általuk terjesztett, súlyossá is válható betegségek miatt tényleg nem babra megy a játék, érdemes komolyan venni a védekezést, a Protect riasztószerek használatát a család minden tagjánál. Ne feledkezzünk meg a házi kedvenceinkről sem, mert rájuk is veszélyesek a kullancsok, amelyektől HappyPet Guard riasztószerekkel védhetjük meg őket.


Darázs (június-október eleje)
A darazsak is a meleg idő beköszöntével fognak hozzá a kolóniaépítéshez, és nyáron érdemes folyamatosan figyelni a mozgásukat, mert minél később vesszük észre, hová fészkelték be magukat, annál nehezebb lehet védekezni ellenük. Sokszor már csak nyár végén, ősz elején észleljük, hogy egy nagy boly zümmög a fejünk fölött a padláson vagy éppen a gipszkarton burkolatban. Többféle szer közül választhatunk, amelyeket akár nehezen hozzáférhető helyeken is biztonsággal alkalmazhatunk. 


Invazív címeres poloska (szeptember-október)
Az invazív címeres poloskák elleni szert ugyan egész évben érdemes a kezünk ügyében tartani, de az idő hűvösebbre fordultával, szeptemberben, októberben vesszük a legnagyobb hasznát. A Magyarországon tömegesen az elmúlt évtizedben elterjedt invazív címeres poloskák ugyanis telelő helyet keresve ilyenkor jelennek meg nagy számban a lakásokban és a házak falain, nyílászárón. A jó hír az, hogy már speciális irtószert is alkalmazhatunk ellenük.


Csótány (január-december)
A meleg, nedves helyeket kedvelő csótánnyal az év minden hónapjában találkozhatunk, ezért érdemes folyamatosan védekezni ellene. A csótány ugyan egy jóformán mindent túlélő fajnak számít az élővilágban, de szerencsére csak szinte mindent. A Protect permet, porozó és aeroszolok, valamint a BioStop csótánycsapda ellen ez a kártevő sem tud mit tenni.


Ágyi poloska (január-december)
Az ágyi poloska az év bármelyik részében bekerülhet a lakásunkba. A legakkurátusabban takarított helyen is megjelenhet és megtelepedhet, hiszen könnyű észrevétlenül behurcolni. Ha pedig egyszer már bekerült a fűtött lakásba, akkor ott ideálisak számára az életfeltételek, hiszen meleg van, és tudja a vérünket szívni. Szerencsére hamar gyanút foghatunk, ha reggelre testünkön csípésekkel ébredünk. Érdemes nagyon alaposan megvizsgálni a fekvőhelyünket és környékét, mert az éjszaka dolgozó ágyi poloskák nappal elbújnak. Ha a lehetséges búvóhelyeket és az ágyunk melletti megközelítési útvonalukat befújjuk vagy beszórjuk Protect porozószerrel vagy aeroszollal, akkor megszabadulhatunk a kellemetlen jelenlétüktől.

 

Nyest (március-október) 
A nyest egy elsőre aranyosnak tűnő, kis termetű erdei ragadozó. A bája egészen addig tart, amíg nem a padlásunkra, kertünkbe költözik be. A főként éjszakánként aktív emlős tavasszal nappal is láthatóvá válik, ekkor kezdődik ugyanis a párzási időszaka. A nyest mindenevő, fogyaszt gyümölcsöt,  madarakat, ha más nincs, beletúr a szemétbe is, illetve előszeretettel rágcsálja az elektromos vezetékeket.  Távoltartása érdekében a PROTECT Natural nyestriasztó permetet érdemes bevetni, ennek segítségével az autók és a vezetékek is biztonságban lesznek.  

 

Vakond (március-október)
Szinte minden kerttulajdonos találkozott már a vakond jelenlétét jelző földkupacokkal. A cickányalakúak rendjébe tartozó, körülbelül 12–15 cm hosszú, hengeres testű, erős mellső ásólábakkal rendelkező állat egész testfelépítése földalatti életmódjához alkalmazkodott. A kis rovarevő emlős védett állat, ezért irtása nem megengedett. Riasztószerek viszont bevethetőek vele szemben, a boltokban is kapható PROTECT Natural vakondriasztó golyó a legjobb választás erre a célra.