Tavasszal és nyáron a meleg miatt többet szellőztetünk, így a legyek számos remek alkalmat találnak arra, hogy a nyitott ablakon és ajtón át berepüljenek a lakásba. Mindenre rászállnak, és amibe csak lehet – asztalon hagyott élelmiszerbe, a friss vasárnapi ebédbe, illetve bármilyen bomló szervesanyagba, hulladékba is belekóstolnak, miközben számos betegséget terjeszthetnek.
Hatékonyan és gyorsan lehet ellenük védekezni olyanprofesszionális szerekkel, mint a PROTECT légy- és szúnyogirtó aeroszol, amely jól alkalmazható zárt tértben.
A PROTECT légy- és szúnyogirtó aeroszol használata könnyű és egyszerű. A palackot először is rázzuk fel, majd távolítsuk el a védőkupakot! Mutatóujjunkat helyezzük a nyíl irányában a szórófejre. Nagyon fontos, hogy a palackot ne döntsük meg, függőlegesen tartsuk, szórófejjel felfelé! A szórófejet folyamatosan nyomjuk, közben járjuk körbe az adott helyiséget, hogy mindenhova jusson az aeroszolból. Egy 20négyzetméter alapterületű helyiségben körülbelül 5 másodpercet érdemes időben erre szánni. A befújás után legalább 10 percig tartsuk zárva az adott szobát, ahol bevetettük a szert.
Kezelés előtt az élelmiszereket zárjuk el, takarjuk le, valamint ügyeljünk rá, hogy a termék ne kerüljön evőeszközökre, gyermekjátékokra, illetve háziállatok itatójába vagy ételére.
A termék leírását és használati útmutatóját mindig, minden körülmények között tartsuk be!