De mit tegyünk, ha vakondok és levéltetvek zavarják meg a harmóniát?
A március beköszöntével egyre hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, amelynek köszönhetően a természet is újjáéled. Itt az ideje a terasz virágokkal és zöld növényekkel való kicsinosításának, vagy éppen a tavaszi kerti munkálatok megkezdésének! Igen ám, de utóbbi kapcsán ilyenkor szembesülhetünk azzal, hogy „önjelölt kiskertészek” vették birtokba a területet. Persze, nem kell rögtön kétségbeesni, hiszen a vakondok szakszerű távoltartására remek tippekkel tudunk szolgálni – ahogy a teraszra vagy a kertbe újonnan telepített, esetleg a lakásban áttelelő, de már újra a szabadtérbe kihelyezett növényeinket fenyegető levéltetvek ellen is!
A kártevők elleni védekezés során fontos, hogy kicsit jobban megismerjük az adott állatfajt, a viselkedését, valamint a szokásait. Nézzük elsőként a közönséges vakondot (Talpa europaea), hogy mit is érdemes róla tudni?!
A vakond akár 70 méteres alagutat is képes kiásni alig 6 óra alatt
Ez az alig 17 centiméteres, átlagosan 90-100 gramm súlyú emlős fekete, vagy sötétszürkés színű, és szinte az egész életét a földfelszín alatt legalább fél méter mélyen, a saját maga által kialakított járatrendszerekben és üreglakásokban tölti. Éjjel-nappal örökös mozgásban van, a földmunkát pedig a tömpe mellső végtagjaival, valamint a testarányaihoz viszonyítva széles, kifelé és hátrafelé forduló erőteljes karmokban végződő tenyerével végzi. A súlyához viszonyítva többszázszoros az a földmennyiség, amit képes megmozgatni, alig 6 óra alatt pedig akár 70 méter hosszú alagutat is áshat. Érzékszervei közül a hallása és a szaglása kivételes. A hegyes, mozgékony orra segítségével találja meg a táplálékot anélkül, hogy megérintené, vagy a mákszemnagyságú és satnya szemeivel látná azt. Fő táplálékforrása a földi giliszta, vagy a szintén kerti kártevőnek minősülő pajor (májusi cserebogár), lótetű, ganajtúró, valamint a drótféreg. Napi ételmennyisége akár a testtömege 60%-át is meghaladhatja!
Hazánkban 1901 óta védettnek minősül, de elűzni azért szabad
Azt mindenki tudja, hogy a kerti gyepszőnyeg és a virágágyások felszínében komoly esztétikai károkat okoz; ha a járatában a kiásott föld fölhalmozódik, akkor fejének erős lökéseivel nyomja ki azt a földfelszín irányába. Etológusok szerint a túrásait valójában azért készíti, hogy így jelölje ki a vadászterületét. Viszont a földalatti munkája során hasznos munkát végez, hiszen átforgatja a talajt, javítva ezzel a minőségét, valamint segíti a korhadó növényrészek, levelek elkeverését, sőt a növények számára fontos ásványi anyagok felszívódását is segíti.
De mi a teendő ellene? Mivel hazánkban 1901 óta védettnek minősül, ezért nem szabad bántani, vízzel kiöntve kutyával, vagy vadászgörénnyel kifogatni. A humánus megszabadulás leghatékonyabb módszere az elűzés, amelynek legegyszerűbb módja a PROTECT Natural vakondriasztó golyó alkalmazása. A termék a járatba helyezve az állat számára kellemetlen illatanyagot áraszt, amely arra ösztönzi, hogy elhagyja a területet.
A levéltetvek gyorsan elszaporodva, hatalmas számban jelenhetnek meg
A legelterjedtebb növénykártevők a lakásokban, erkélyeken és kertekben a levéltetvek (Aphidoidea). Könnyenelőfordulhat, hogy figyelmetlenségünk okán az ősszel beltérre telepített és ott áttelelő, a természetes fény hiányától „legyengült” növényeken megszaporodnak, és ezt csak akkor vesszük észre, ha az erkélyre vagy a kertbe ismét kitéve alaposabban átvizsgáljuk őket. Hazánkban több mint hetven fajuk károsítja a lombos-, illetve tűlevelű növényeket. Ezek az apró, alig 2-3 milliméteres, társas élősködő rovarok egyébként képesek bármikor megjelenni új telepítésű kerti növényeinken, vagy akár a fertőzött területekről átvándorolni. Ilyenkor gyorsan elszaporodva hatalmas számban jelennek meg. A testük felépítése jelentősen eltér a többi rovarnál megszokottól. De a szaporodásuk módja sem hétköznapi, hiszen a kifejlett egyedeknek két formája létezik; szárnyas és szárnyatlan. Utóbbiak kitinburka vékony, ezért puha, testtájai pedig nehezen különíthetők el. Színe többféle változatú lehet, a világoszöldtől a pirosas-barnán át egészen a feketéig változhat. Több fajuk a viaszmirigyeiben viaszport termel, és a testre rakódó viaszpor hamvassá teszi, de vannak köztük olyanok is, amelyeket fehér gyapjas réteg von körbe. A szárnyas változat testtájai jobban tagolódnak, és azoknak a színe is lehet eltérő, például a sötétebb árnyalatú tort jellegzetes rajzolatok díszíthetik.
Súlyos károkat okozhatnak, mégis egyszerű az ellenük való védekezés
Bármelyik örökzöld vagy virágos növényen megjelenhetnek, elcsúfítják a friss hajtásokat, bimbókat, nagy tömegben elszaporodva súlyosan károsíthatják dísznövényeinket. Szúró-szívó szájszervüket, az úgynevezett szipókát használva ugyanis a cukorban gazdag növények nedveivel táplálkoznak, ez eredményezi a levelekre kicsapódó ragadós folyadékot. Ezt az általuk kiválasztott, cukros váladékot a köznyelvben mézharmatnak hívják. A fent leírtak ellenére szerencsére könnyű ellenük védekezni. A természetes eredetű, riasztó hatással is rendelkező hatóanyagot tartalmazó MARGARÉTA levéltetűirtó aeroszol gyors és biztonságos megoldást nyújt. A termék speciális szórófeje egyenletesen juttatja a hatóanyagot a levelekre, gyors hatásának köszönhetően pedig a kártevők azonnal elpusztulnak. Az aeroszol palack olyan szeleppel van ellátva, amely bármely helyzetben lehetővé teszi a használatot, így a levelek fonákját is lehet permetezni.