Mit szólnánk hozzá, ha megharapna bennünket egy nimfa? Ezektől a gyönyörű mitológiai lényektől igazán nem várna ilyet az ember. Pedig szinte bármikor megtörténhet velünk, hogy egy mezőn megtámad bennünket egy olyan vérszívó, amelyik nemrég még nimfa volt. A jó hír az, hogy tudunk ellenük védekezni, de azért ne keressünk a boltokban nimfa sprayt.

A nimfák az ókori görög mitológia alacsonyabb rangú női istenségei, szellemlényei, gyakran személyesítik meg velük a természetet. Régi képtárakban járva szinte minden teremben belebotlunk néhányukba, amint réteken, erdő szélén táncolnak, vagy éppen csak pihennek, várva, hogy mikor jönnek már a rájuk vágyó mitológiai szatírok. 

Jó, jó- kérdezhetik okkal-, de mi közük ezeknek a szép, fiatal lányoknak a vérszíváshoz? Több, mint gondolnánk! A kullancsok fejlődési szakaszainak egyike ugyanis a nimfa stádium. A kullancs nimfáknak 8 lábuk van, és nem szaporodnak, belőlük lesz a kifejlett állat, az imágó. Ha segíteni akar nekünk megrajzolni az ország kullancstérképét, akkor töltse ki a következő kérdőívet!

A mitológiai és a kullancs nimfákat nehéz lenne összetéveszteni, de ettől még vannak közöttük hasonlóságok. Mindketten a felnőtt kor előtt álló fiatalok, és szeretik a réteket, árnyas erdőket, vízpartokat. Amíg azonban ilyen helyeken járva mi az előbbiekkel szeretnénk inkább találkozni, addig a valóságban az utóbbiak felnőtt példányai leselkednek ránk. 

Ha sikerül nekik titokban becserkészni bennünket, akkor arról hamarosan egy viszkető piros folt képében fogunk értesülni, valami kis fekete ponttal a közepén. Ha el akarjuk kerülni a kullancs „nimfacsókját”, érdemes ellenük megfelelő riasztószerekkel védekezni. Ezekből van kifejezetten kisgyerekek számára kifejlesztett készítmény, és olyan is, amelyik illatmentesen véd, és akár mindig magunknál tartható egy kistáskában is. A kullancstérképes kérdőív kitöltésével nyerhet is ezekből a PROTECT riasztószerekből, és használatukkal elriaszthatja a kullancs nimfákból lett vérszívókat.