Az ősszel együtt nemcsak a hűvösebb idő érkezik meg, hanem a kinti világ számos élőlénye megpróbál a hideg elöl bevackolni melegebb helyiségekbe, mint például a pince, a spájz, de a ház többi szobáját is előszeretettel használják. Főleg, hogy az ősz után érkezik a még hidegebb tél, amit ők is át szeretnének vészelni. Az egerek beköltözése a ház zugaiba nagyon sok kárt és kellemetlenséget tud okozni az embernek. Ráadásul ezek a kis „sajtzabálók” betegségeket is terjeszthetnek.
Nézzük, mit tudsz tenni az egerek őszi rohama ellen!
- Kutasd fel a checkpointot! Ha megvan, pontosan hol érkeznek be a lakásba ezek a kis szőrös rágcsálók, akkor már tudod azt is, hogy az erre a célra kifejlesztett csapdát vagy irtószert hova helyezd ki. Érdemes a pincétől a padlásig, garázstól a hálószobáig az egész házat átnézni. Olyan réseket keress, amelyek korábban még nem voltak, vagy a már meglévők mellett egerek nyomát, például egérürüléket.
- Második lépés a csapda vagy irtószer kihelyezése minden olyan helyre, ahol egér nyomára bukkantunk, legyen az egérlyuk, vagy egérürülék bárhol a lakásban.
- Ha az egérfogó használata mellett döntünk, akkor tökéletes választás a BioStop® egércsapda, ami irtószer nélkül pusztít.Az egerekkel fertőzött helyeken, 2-3 négyzetméterenként helyezd ki a csapdákat a kis rágcsálók fészkeinek közelében, sötét, eldugott helyekre. Mindig a falak mellé tedd a csapdát, mert az egerek óvatosságból ott közlekednek. Két nap elteltével, ha még mindig nem tapasztalsz eredményt, rakd át máshová a csapdákat. Előbb-utóbb megfogja a behatolókat. Úgy helyezd ki a rugós csapdát, hogy azokat gyerekek ne érhessék el!
- Ha inkább irtószert akarsz használni, akkor többféle PROTECT® és KILRAT® készítmény közül választhatsz. Van pép, granulátum, blokk formátumú irtószer, ezek használatáról részletesen tájékozódhatunk itt:
https://megfoglak.hu/irtoszerek?kartevo=eger
- Se ki, se be! Azokat a kis réseket, nyílásokat, lyukakat, ahol az egerek bejutnak vagy befúrják magukat a házba, vagy azon belül közlekednek, érdemes eltömíteni. Számos tömítőanyagot lehet már vásárolni, az acélgyapot például kiváló választás erre a célra.