Közeleg az év vége, amikor mindenki összegzi az elmúlt 12 hónap történéseit, és élete képzeletbeli fotóalbumának legfrissebb lapjait böngészve felidézi a legjobb, illetve a legemlékezetesebb pillanatokat. Így vagyunk ezzel most mi is; megnéztük, hogy melyek voltak az évről évre bővülő Bábolna Bio, Sokk a Rovar Facebook oldal közösségünk számára a legnagyobb érdeklődést és aktivitást kiváltó témák. Mindent összegezve kiderült, hogy a kártevő rovarok természetes irtásában minket segítő madarak és vakondok, illetve az erdők-mezők szorgos katonái, a beporzó méhek voltak 2023 „sztárjai”.
MADARAK
Kezdjük mindjárt a sort tollas barátainkkal! Merthogy az énekesmadarak számos csoportja nagyon fontos szerepet játszik a kártevő rovarok természetes irtásában. A billegetők, a füzikék, a sarlós- vagy molnárfecskék például kizárólag rovarokat fogyasztanak.
Akiknél szintén ízlés dolga a fejedelmi lakoma
Ezek a madarak az év folyamán rugalmasan alkalmazkodnak a változó táplálékkínálathoz, mégis vannak olyan egyedek, amelyek igazi ínyencmódra csupán egy adott rovarfajra szakosodnak. Ilyenek a pintyek, amelyek elsősorban a bogarakat választják a kínálatból. A szürke légykapó (Muscicapa striata) repülés közben csap le apró legyekre, a kormos légykapó (Ficedula hypoleuca), valamint a széncinege (Parus major) viszont kisebb hernyókat gyűjt, és ezekkel eteti a fiókáit is. Míg a kakukk (Cuculus canorus) a hosszú szőrű hernyókat részesíti előnyben, addig a sárgarigó (Oriolus oriolus) a csupasz rovarlárvákat szereti.
Télen segítsük őket táplálékhoz jutni!
A klímaváltozás okozta enyhébb telek miatt azonban egyre több madárfaj marad meg természetes környezetében, és próbálja meg itthon átvészelni a novembertől-márciusig tartó időszakot. Csakhogy ilyenkor eleve kevesebb élelmet – rovarokat alig – találnak a szabadban, mint amúgy általában, ráadásul a váratlanul csapadékos és változékony idő is komoly meglepetésekkel szolgálhat a számukra. A fentiek okán extrán fontos a számukra a segítségünk, hogy megfelelő mennyiségű táplálékhoz jussanak. Azonban nem mindegy, hogyan és mivel etetjük őket! Nagyon fontos, hogy kenyeret, ételmaradékot, főtt rizst, tésztát, gyorsan romló ételt nem szabad a madáretetőkbe helyezni. A legjobb, ha kalóriadús élelmeket; különböző növényi magvakat (napraforgó, tökmag, kukorica stb.) helyezünk ki nekik, de emellett adhatunk még állati zsiradékot is, például marhafaggyút, főtt vagy sótlan szalonnát, esetleg szaküzletben vásárolt speciális cinkegolyót, illetve madárkalácsot. Az egyik legfontosabb alapszabály viszont az, hogy ha egyszer elkezdtük őket egy adott etetési helyszínhez szoktatni, akkor március végéig rendszeresen pótoljuk számukra a megfelelő csemegéket! Ha nincsen fából készült etetőnk, akkor műanyag flakonból is könnyen készíthetünk egy ilyen alkalmatosságot, és rögzíthetjük erős madzaggal a házkörüli fák egyikére, de akár az erkély vagy éppen a tornác gerendájára.
Mivel a vadnövények 80%-a, a termesztett növényeknek pedig a 75%-a rovarbeporzású, ezért ezeknek a szorgos kis élőlényeknek is kiemelten fontos a védelmük. A virágpor egyébként a hátsó lábaik tollszerű sörtéin tapad meg.
Összetett szemeikkel érzékelik az ibolyántúli sugárzást
A témában jelentős szereppel bírnak a házi, vagy más néven nyugati mézelő méhek (Apis mellifera), amelyeket a köznyelv gyakran csak beporzó méheknek hív. Ezek a rovarok családokban élnek, néha akár többezer egyedük is egyszerre együtt, eltérő funkciót betöltve és más-más kasztokat alkotva. A mintegy 22 milliméternyi hosszúkás testű méhanya fullánktalan, a lekerekített potrohú here 20 milliméteres, a fullánkkal rendelkező dolgozó pedig mintegy 16 milliméternyi hosszú. A dolgozó fullánkján számos apró, visszafelé hajló horog van; ez beleszakad az elasztikus bőrbe, így miután a „fegyverét” használva emlőst szúr meg, az adott egyed sajnos elpusztul. A méhek színe fajtától függően az aranysárgától a sötétbarnáig (vagy akár a feketéig) változik, gyakran a potrohuk csíkozott. A csíkozást a potrohgyűrűk alapjánál világos, de egyébként sötétebb szín adja. Szívó-nyaló szájszervvel rendelkeznek. A méheket az erőteljes repülőizmaik mozgása tartja a levegőben, a szárnyizmaik segítségével pedig ritkán hangot is tudnak kelteni. Egyik különleges tulajdonságuk, hogy a nagy, összetett szemeikkel nem látják a piros színt, viszont érzékelik az ibolyántúli sugárzást, a három kisebb pontszemükkel pedig csak egészen közeli dolgokat látnak meg.
Így juttathatjuk őket menedékhez!
Manapság egyre többet hallunk ezeknek a rovaroknak a jelentőségéről, de sajnos többnyire azért, mert az urbanizáció terjedésével az életterük és ezzel az egyedszámuk is egyre csökken. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy ők is megfelelő védelemeben részesüljenek a részünkről. Ennek legegyszerűbb módja egy méhecskehotel-, más néven darázsgarázs-eszközcsoport létrehozása, amelyet erkélyen, ablakpárkányon, vagy a kertünkben helyezhetünk el. Ilyen alkalmatosságot egyébként pofonegyszerű készíteni, gyakorlatilag egy sor otthon található lim-lom alkalmas alapanyagot jelent. Mindent felhasználhatunk hozzá, ami lyukacsos, vagy amibe lyukakat tudunk fúrni: tetőcserepet, téglát, léceket, fatörzset, vagy éppen nádszálat. A lényeg, hogy olyan különböző méretű 5-10 mm átmérőjű lyukakat, furatokat alakítsunk ki bennük, amelyekben a méhek – de akár más rovarok is – a hideg idő beköszöntével be tudnak húzódni. Nyáron pedig ezek a szállások ideális petézőhelyet biztosítanak számos fajnak. A támadékony és fájdalmas szúrású, családokban élő darazsak nem tudnak beköltözni ezekbe a szűk járatokba, tehát az illegális lakásfoglalóktól nem kell tartani.
A 2023-as év „sztárjainak” sorát egy szintén nagy kedvencnek számító, és ugyancsak védett, bársonyos szőrű állatfajjal zárjuk: a közönséges vakonddal (Talpa europaea), aki az 50-es években Zdenek Miler cseh rajzfilmest is megihlette. A Kisvakond azóta világszerte generációk egész sorát szórakoztatja – na, de mit érdemes tudni az eredeti, általában fekete, vagy sötétszürkés színű, alig 15-17 cm-es és maximum 90-100 gramm súlyú emlősről?!
Saját súlyuk több mint másfélszeresét eszik meg
Először is azt, hogy sosem alszanak téli álmot, ráadásul éjjel-nappal örökös mozgásban vannak. Bár a kertet és a virágágyásokat feltúrják, alapvetően inkább hasznos állatok, mivel átforgatják a talajt, valamint segítik a korhadó növényrészek, levelek elkeverését. Fő táplálékforrásuk a szintén hasznos állatnak számító földi giliszta, de sok kerti kártevőt, például a pajort (májusi cserebogár), a lótetűt, a ganajtúrót, valamint a drótférget is elfogyasztják – saját súlyuknak több mint másfélszeresét eszik meg naponta! A vakond érzékszervei közül a hallása és a szaglása kivételes. Utóbbi teszi képessé arra, hogy a táplálékot anélkül megtalálja, hogy érintené, vagy a mákszemnagyságú és eléggé satnya szemeivel. A hegyes, rendkívül mozgékony orra egyúttal tapogató eszközül is szolgál. Mint azt említettük, a hallása is kitűnő! Klasszikus értelemben véve nincsen füle, vagy fülkagylója, a koponyáján található kis bőrszegély a hangjárat kinyitására és elzárására szolgál. A földalatti járataiban közlekedve gyakorlatilag az egész teste egyfajta külső fülként működik, hiszen a föld jobban vezeti a hangot, mint a levegő.
70 méteres alagutat is áshatnak egyetlen éjszaka alatt
Kicsi a bors, de erős! – tartja a mondás, amely feltétlenül igaz a vakondra is, hiszen a termetének többszázszorosát is képes megásni alig 6 óra alatt. Egy átlagos állatka ugyanis egy éjszaka lefolyása alatt 70 méteres alagutat is képes „fúrni”. Az elképesztő ütemű földmunkát a rendkívül rövid mellső végtagjaival, valamint a testarányaihoz viszonyítva nagyon széles, kifelé és hátrafelé forduló tenyerével végzi. Kötőhártyával összekötött ujjai széles, lapos, tompa élű, de erőteljes karmokkal díszítettek. Ezek segítségével képes keményebb talajban is bravúrosan előre haladni. Ha a járatban a kiásott föld fölhalmozódik, akkor fejének erős lökéseivel nyomja ki a földfelszín irányába a felesleges „matériát”. Így keletkezik tehát a vakondtúrás!
De hogyan védjük őket és védekezzünk ellenük?
Adja magát a végső kérdés: ha esztétikai szempontból zavarják a szemünket a kertünkben éktelenkedő vakondtúrások, akkor mi a teendő? Mivel hazánkban védettnek minősül a vakond, ezért nem szabad bántani, vízzel kiöntve kutyával, vagy vadászgörénnyel kifogatni! A humánus megszabadulás egyik módszere az áttelepítés, melynek legegyszerűbb módja az élve fogó vakondcsapdák használata. Esetleg használhatunk ultrahangos vakondriasztót, amelynek 300-400 Hz frekvencián kibocsátott hangja megzavarja az érzékeny fülű betolakodót. Kertészek gyakran ajánlják a viszonylag gyorsan megfakadó, illetve szaporodó nagy sárfű (Euphorbia lathyris), vagy a császárkorona (Fritillaria imperialis) telepítését, hiszen ezeknek a gyökere a vakond számára elviselhetetlen szagú illatanyagokat terjeszt szét a talajban.
