A levéltetvek a legelterjedtebb növénykártevők a lakásokban, erkélyeken és díszkertekben. Szinte mindenhol megjelennek, elcsúfítják a friss hajtásokat, bimbókat, nagy tömegben elszaporodva súlyosan károsíthatják dísznövényeinket, de szerencsére könnyű ellenük védekezni.
A legfontosabb ellenszerük az állandó figyelem. A kertben vagy a lakásban rendszeresen vizsgáljuk át a növényeinket, hogy lehetőleg még a kezdeti stádiumban észleljük a levéltetvek megjelenését. Minél hamarabb észrevesszük őket, annál kisebb lesz az okozott kár, illetve annál könnyebben tudunk ellenük védekezni.
Teleltetés után átvizsgálás
A jó idő beálltával teleltetőhelyükről kivitt növényeinket különösen érdemes átnézni. Ha a tetveket rejtőszínük miatt nem vesszük észre a leveleken, levélnyélen, száron, bimbókon (ez különösen a zöld színűek esetében nehezebb), akkor árulkodó lehet a növényeken megjelenő mézszerű, ragacsos szennyeződés, ami a tetvek váladéka.
Lakásban elég az aeroszol
Azért is fontos időben észlelni ezt a kártevőt, hogy lehetőleg ne terjessze ki a fennhatóságát a többi szoba- vagy kerti növényünkre is. Ha levéltetvet észlelünk, akkor a lakásban a legjobb és letisztább megoldás az aeroszolos irtószerek használata. Ezek hosszú ideig elállnak, és alkalmazásuk esetén nem kell permetezőszerekkel foglalkoznunk, bekevernünk, biztonságosan tárolnunk azokat. Ilyen szer például a természetes eredetű hatóanyagot tartalmazó Margaréta levéltetű irtó aeroszol, amelyet bárhol használhatunk a lakásban.
Ha tetveket találunk vagy mézharmatot a leveleken, a növények alatt, akkor nézzük át tüzetesen a növényt, és a fertőzöttnek tűnő részeket kezeljük. Kerüljük a túlzott mértékű használatot, nem szükséges egyszerre sok aeroszolt kijuttatni, de ügyeljünk rá, hogy a fertőzött lombozat belső részére, illetve a levelek fonákjára is jusson hatóanyag.
Termékleírásért és pontos használati útmutatóért kattints a linkre!
https://megfoglak.hu/termekek/margareta-leveltetu-irto-aeroszol/