Noha a molyok a trópusi klímában érzik igazán jól magukat, a sarkvidékek kivételével mindenütt megélnek. A Magyarországon fellelhető több mint kétezer fajuknak csupán egy százaléka kártevő, ám abban biztosak lehetünk, hogy a háztartásunkba betérők ebből az egy százalékból származnak. A szabadban évente két generációjuk fejlődik ki, a lakásunkban akár négy is. Nagyon szaporák. A nőstény lepke ugyan csak néhány napig él, de ezalatt folyamatosan rakja petéit, akár kétszázzal is hozzájárul a populáció növekedéséhez is. A kikelő lárvák pedig mindent tönkretesznek, amihez csak hozzáférnek. Az élelmiszermoly a konyhában és a kamrában, a ruhamoly pedig a gardróbban okoz károkat.
Szinte lehetetlen megakadályozni a behatolásukat, hiszen bármilyen megvásárolt szárazáruval, liszttel, tésztával, mákkal, müzlivel, gabonapelyhekkel, fűszerpaprikával stb. hazahozhatjuk, hiszen ott garázdálkodnak az élelmiszeripari üzemekben és raktáraikban is. A nyitott ablakainkon is berepülhetnek, általában alkonyatkor kapnak szárnyra.
Nem nehéz felismerni őket ólomszürke, porszerű, szépnek semmiképpen sem mondható testükről. Szárnyai keskenyek, ha közelebbről megnéznénk, elmosódott harántsávokat is látnánk, de ezek sem teszik mutatósabbá a kinézetüket. A kifejlett rovar 8–11 mm, szárnyainak fesztávolsága elérheti a 25 mm-t. Lárvája 15–18 mm, fehéres színű, csak a feje barnásfekete.
Kizárólag a lárva a károkozó. A táplálékául szolgáló élelmiszerben hálós-csomós szövedéket készít, amely valójában az ürülékéből áll. Ha valamiben ilyen fonalszerűséget találunk, azonnal dobjuk ki az egészet, azután rögvest vizsgáljuk át konyhai és kamrai készleteinket is. A fel nem fedezett a lárvák bebábozódnak, majd kifejlett molylepkeként újra indítják a körforgást, amely komoly invázióhoz vezet.
Hogy ezt megelőzzük, rendszeres szellőztessünk a kamrában is. Utálják a huzatot, a hőingadozás pedig kifejezetten kikészíti őket. Időnként mozdítsuk ki a helyükről a háztartási gépeket, és takarítsuk ki a helyüket is. A polcokat, szekrénybelsőket rendszeresen töröljük át ecetes vízzel, ki nem állhatják a szagát. Távoltartásukra bátran használhatunk különböző illóolajokat is, mint például a levendulát, az eukaliptuszt, a rozmaringot, a citromfűt vagy a cédrust.
Ha valamilyen élelmiszer zacskóját megnyitottuk, és nem használtuk fel az összes benne valót, akkor tegyük át csavaros üvegbe vagy jól zárható dobozba. Nyugodtan dobjunk bele egy-két babérlevelet: a szárazárura nem hat, a molylepkéket pedig elűzi.
A molyveszélyre tekintettel egyébként nem célszerű nagyobb élelmiszer-mennyiséget otthon tárolni.
Mindezen védelmi intézkedéseket érdemes még egy profi megoldással is megtámogatni, mégpedig a BIOSTOP Élelmiszermoly-csapdával. Használata ugyanis három fronton segíti a molyinvázió megelőzését:
- megmutatja, hogy sikeresek voltunk-e a molytámadások felszámolásában;
- jelzi, ha újabb betolakodó van a láthatáron;
- elbánik vele. Mivel nem tartalmaz irtószert, így élelmiszerek közelében is biztonságosan alkalmazható. Hatása azon alapul, hogy a molyok speciális szexferomonját tartalmazza. Ez 6-8 héten keresztül hatékonyan vonzza a kifejlett rovarokat, amelyek csapdába esnek a ragasztós felületen, így képtelenek szaporodni.