Már a dinoszauruszok korában, 115 millió évvel ezelőtt is léteztek ágyi poloskák – erre a felismerésre jutottak a DNS-mintáikat tanulmányozó kutatók. Ebből két következtetés is levonható: egyrészt jóval hamarabb kialakultak, mint a legkorábbinak gondolt gazdaállataik, a denevérek. Másrészt átvészelték azt a csapást is, amely az őshüllők kihalásához vezetett.
Táplálékuk kizárólag a gazdaszervezet véréből áll. 100 különböző fajuk közül kettő specializálódott az emberre, a legtöbb denevéreken élősködik. Az egész világon elterjedtek, és sok gondot okoznak. Bár elhanyagolt környezetben gyakoribb az előfordulásuk, a tiszta otthonokba, sőt a luxusszállodákba is beférkőzhetnek. Mi magunk is terjeszthetjük őket használt könyvekkel, bútorokkal, költözködéssel, és hotelekben, panziókban, kollégiumokban is összeszedhetjük őket.
Ha bekerülnek egy lakásba, kollégiumi vagy szállodai szobába, a fertőzés könnyen tovább terjedhet, hiszen képesek a csövek, falrepedések mentén is átjutni egyik helyiségből a másikba. Ha egyszer megjelentek az otthonunkban és elszaporodtak, nagyon nehéz megszabadulni tőlük. Ha úgy ébrednénk, hogy a testünkön – leggyakrabban a nyak-, boka- és csuklótájékon szívja a vérünket – piros csípések lettek, akkor kezdjünk el gyanakodni. A fertőződés kezdetén még nehéz felfedezni őket, azonban vannak tipikus árulkodó jeleik. Ezek közül is a legszembetűnőbb az ürülékük – apró, barnás vöröses, feketés kis pöttyök – jelenléte. A rejtekhelyeiken kell keresni a nyomukat, például az ágy szerkezetének illesztéseinél, a matracok alján, a párnák varrásainál.
A túlélés mesterei ellen – gondoljunk csak arra, hogy a dinoszauruszokat is simán túlélték – nem is ajánlunk házi praktikákat. Ha már megtörtént a baj, törekedjünk profi megoldásra. Kisfokú fertőzések kiirtására használjuk a PROTECT ágyipoloska- és bolhairtó permetet, amely kiűzi a kártevőket a búvóhelyükről, letaglózza őket, ráadásul megakadályozza a petéik, lárváik kifejlődését is. Hatását 2-4 hétig megőrzi. Színtelen, szagtalan, ezért minden helyiségben használható. Azonban, ha nagyfokú elterjedést, fertőződést tapasztalunk, mindenképpen forduljunk kártevőirtó szakemberhez!
Keressék bizalommal a Bábolna Bio Kártevőirtó Szolgáltató szakembereit a weboldalon található elérhetőségeiken.