Az akadémia is hadat üzent a poloskáknak

poloska_jo.jpg

Még egy poloskainvázió-szezont valahogy át kell vészelnünk, de utána már számíthatunk a Magyar Tudományos Akadémia kutatói által kifejlesztett hatékony csapdákra.

A közelgő hideg idő elől tömegesen házakba, lakásokba húzódó vándor- és márványospoloskákról egy jót el lehet mondani: legalább az emberre nem veszélyesek. Ugyanakkor hatalmas károkat okoznak a mezőgazdasági területeken, a házak körüli kiskertekben, ráadásul a poloskajárás mindenkit zavar a lakóövezetekben is.

A két idegenhonos faj csupán néhány éve jelent meg az országban, magyarországi természetes ellenségeik nem lévén roppant mértékben elszaporodtak. Épp ezért mindenképp fontos mielőbb elpusztítani a lakásba bejutó poloskákat – írta az MTA. Ha sikerül áttelelniük, ezek az egyedek lesznek az alapítói a következő évi populációknak.

Előszeretettel húzódnak fáskamrákba, sufnikba, pincékbe, ahol egy-egy kis résben, repedésben sok tucatnyian is elrejtőzhetnek. A kutatók pontosan azt a jelenséget igyekeznek az ellenük való védekezésre fordítani, hogy együtt, nagy számban vonulnak el telelni. Modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejlesszenek ki. Reményeik szerint 2020-ban – amikor véget ér a kutatást finanszírozó EU-pályázat – már egy prototípust le tudnak tenni az asztalra.

Hogy miért nem előbb? A kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz, vagy enyhén alakul a téli időjárás, az megbolygathatja a poloskák telelését, s mindez nehezíti az eredmények értékelését az akadémia szerint.

Ezekkel a csapdákkal persze nem lehetséges teljesen kiirtani a kártevőket, de egyedszámukat jelentősen visszaszoríthatják. A környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásán túl az MTA növényvédelmi kutatói a vándor- és márványospoloska külső és belső parazitáit is igyekeznek feltárni. Az a hipotézisük, hogy az élősködők segíthetnek a védekezésben, hiszen hatékonyan csökkenthetik túlélési lehetőségeiket.

De ez még nem minden: az MTA szakemberei azt is igyekszenek kideríteni, mely növényeket preferálják a büdösbogarak. Ez azért lényeges, mert feltevéseik szerint lenne rá esély, hogy a mezőgazdasági termesztés szempontjából értékes növények közé ültetett kedvenceikre át lehetne csábítani őket. (Ez módszer persze a városlakókat nem menti meg az őszi poloskainváziótól.)

Tehát a kutatások gőzerővel folynak, mi meg lélekben lassan készülődhetünk a következő poloskajárásra. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis jövőre hasonlóan nagy invázióra számíthatunk, hiszen a kemény tél adta természeti segítségben egyre kevésbé bízhatunk.

Addig is, amíg a kutatások meghozzák gyümölcsüket, marad a már korábban ajánlott védekezési mód: az alkalmas rovarirtó szerek (ezekről korábbi bejegyzésünkben itt írtunk), plusz minden jónak tűnő házi praktika. S ne feledjük az MTA intelmét: mindenképp fontos elpusztítani a lakásba bejutó poloskákat, mert ha csak kitessékeljük őket, azzal a jövő évi inváziójukat alapozzuk meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sokkarovar.blog.hu/api/trackback/id/tr4414322299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Sokk a rovar

Friss topikok

süti beállítások módosítása